Tompa Miklós Társulat Évadismertető 2018-2019

11.09.2018
Tompa Miklós Társulat Évadismertető 2018-2019

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a 2018/2019-as évadban 8 új bemutatóval és 17 továbbra is műsoron tartott, szakmai elismerésnek és közönségsikernek örvendő előadásával várja nézőit.

Az évadnyitó premier a fiatal rendezők számára meghirdetett pályázat nyertesének bemutatója lesz. A Tompa Miklós Társulat fiatal, 35 év alatti alkotók felfedezése és támogatása szellemében hirdetett rendezői pályázatot a 2018/2019-es évadra egy kistermi előadás létrehozására, műfaji megkötés nélkül. A pályázat sikeresen zárult, tizenhét országból érkeztek pályamunkák, amelyek a színházi műfajok széles skáláját vonultatták fel. Jelentkeztek: fizikai színházzal, közösségi színházi kísérlettel, abszurd előadással, cirkuszszínházzal, a klasszikus műfajoktól a posztdramatikus színházig. Nehéz döntés volt a legjobb pályázat kiválasztása abban az értelemben, hogy találtunk legalább öt olyan előadástervet, amely a leírások alapján bármely színház számára egy értékes projekt ígéretét hordozza. A számos értékes pályázat közül az a pályázat lett a győztes, amely új színnel gazdagítja a Tompa Miklós Társulat művészeti arculatát, hordozza egy fiatal rendező színházról és világról megfogalmazott nézeteit, kiváló szereplehetőségeket ajánl a társulat színészeinek, gazdaságilag reálisan kivitelezhető, és kiemelt érdeklődésre számíthat a nézők részéről is.

A pályázat nyertese Mădălin Hîncu, aki a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakán végzett 2017-ben, eddig Bukarestben és Bákóban rendezett. 2017-ben a bukaresti Komédia Színházban rendezett előadásáért a Romániai Színházi Egyesület (UNITER) debüt díjára jelölték.

Az ifjú rendező a Tompa Miklós Társulatnál Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye? című regényének adaptációját viszi színre.

A harmincas évek amerikai gazdasági válságának közepén Gloria és Robert, Horace McCoy ifjú főhősei egy hatnapos maratoni táncverseny résztvevőiként az utolsó leheletükig küzdenek a kitűzött díjért, amely esélyt adna jövőbeli terveik megvalósítására. A Horace McCoy által megrajzolt világban a szereplők a kétségbeesés és a létfenntartás határán egyensúlyoznak, ám tehetetlenségük ellenére is szembeszállnak a szívtelen valósággal egy harmonikusabb jövő reményében.

Az előadás bemutatójára a 2018/2019-es évad első premierjeként, októberben kerül sor.

A nagyteremben az első premier Henrik Ibsen: Nóra című drámája Keresztes Attila rendezésében, aki a női lélek rejtelmeit és a nő társadalmi helyzetét boncolgató Hedda Gabler után ismét Ibsen drámát rendez. Egy félrecsúszott házasság, tele élethazugságokkal, önámítással, becsapással. Ibsen drámájában az énközpontúság száll harcba az önfeláldozással, a már elviselhetetlenné váló magánéleti konfliktusok közt fel-felvillantva emberi mivoltunkat.

Szintén a Nagyteremben kerül sor Tamási Áron: Tündöklő Jeromos című drámai játékának bemutatójára Tompa Miklós Társulat, a Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes közös produkciójaként.

Török Viola rendező szerint a Tündöklő Jeromos egy egész közösség Megváltót váró keserűségét és reményeit, valamint a várakozásra hamis választ adó Jeromos történetét jeleníti meg. Tamási rituális színháza az adventi időszakot idézi: a sötétségből a fény várásának, a régi rosszal való szembesülésnek és lezárásnak, valamint a jobb új év reményének és elhatározásának idejét.

Agatha Christie: ...És már senki sem című krimije szilveszteri bemutatóként kerül közönség elé Gáspárik Attila rendezésében. Az előadás a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie első marosvásárhelyi kirándulása. Az ...És már senki sem (eredeti címén: Tíz kicsi néger) szilveszter estéjén kezdi meg színpadi szereplését a Maros parti nemzeti színpadán, egy színpadon, amely rövid időre átalakul egy sirályokkal körülrepült, magányos angol szigetté. Erre a szigetre érkezik tíz vendég, akikről kiderül, hogy feltételezett gyilkosok. Ezek a feltételezett gyilkosok az előadás folyamán áldozatokká lesznek… folyik a whisky, szól a dzsessz, és halnak az emberek… de vajon ki itt a gyilkos? A szilveszter éjszakáján izgalmat és feszültséget kereső nézők ne kíméljék színházunkat! Krimit játszunk… a javából.

A következő nagytermi premierre az évad második felében kerül sor. Kiss Csaba: Hazatérés Dániába drámáját a szerző rendezésében láthatja a közönség.

A darab története - akárcsak Shakespeare tragédiájáé - a valamikori Dániában, közelebbről meg nem határozott korban játszódik. A szereplők, a Herceg kivételével ugyanazt a nevet viselik, mint az eredetiben. Sőt a történet elemei, fordulatai, a cselszövések és gyilkosságok is többé-kevésbé rímelnek az Erzsébet-kori drámáéval - ugyanúgy van "szellem", színészek, Egérfogó jelenet, megjátszott és valódi őrület, bűnbánó ima és Ophélia-öngyilkosság, ugyanúgy van párbaj és végső Fortinbras. Akkor mi változott? Miért nem az eredeti tragédiát játsszuk?  Ennek magyarázata az új mű meglepő, ismeretlen hangsúlyaiban, a Shakespeare-től eltérő, másfajta, huszadik századi kérdésfelvetéseiben keresendő.

Kiss Csaba marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő rendező, drámaíró, egyetemi oktató. Előadásaiban a költőiség a realizmussal párosul: az emberi vágyak, szenvedélyek, érzelmek széles skáláját mutatja meg, föltárva a nézők előtt ezek ellentmondásosságát és örökérvényűségét. Munkásságáért Jászai Mari- valamint József Attila-díjat kapott.

A Kisteremben kerül sor Székely János: Én és a világ címmel Henn János előadóestjének marosvásárhelyi bemutatójára. A 90 éve született Székely János emlékének szentelt előadás a Tompa Miklós Társulat és a Gyulai Várszínház közös produkciója. A verseket válogatta Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója, művészeti munkatárs-rendező: Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója.

Székely János (1929–1992) erdélyi költő, író, drámaíró a 20. század második felének egyik legfontosabb alkotója. Caligula helytartója című 1972-es drámájával (amelyet először éppen 40 éve mutattak be Gyulán, Harag György rendezésében) világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon. Legjobb művei minden személyes vallomásszerűségük ellenére kifejezik a 20. századi ember transzcendens fogódzóktól való megfosztottságát, és egyetemes igénnyel fogalmazzák meg a szerző korának közösségi sorskérdéseit.

Gerhart Hauptmann: A patkányok című, berlini tragikomédia műfaji megjelölésű darabját Zsótér Sándor rendezésében mutatják be a Kisteremben.

Jette John gyerekre vágyik. A kisfia meghalt. 8 napos volt. A férje építőmester, szinte soha nincs otthon. Egy nap találkozik Paulina Piperkarckával. A lengyel cselédlány terhes. A vőlegénye elhagyta. Jette megveszi tőle a gyereket, és a sajátjának mondja. Ez a cselekedete viszont tragikus eseményeket eredményez: gyilkosságot, öngyilkosságot… És közben komikusan ádáz vita alakul ki régi és új színházról.

Zsótér Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, dramaturg, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára. Rendezéseivel olyan egyedi hangvételű, az adott darabokat, átdolgozott szövegeket új megvilágításba helyező előadásokat hoz létre, amelyekben az elemző precizitás mellett az erős képiség is kiemelt hangsúlyt kap.

Norbert Rakowski lengyel színházi rendező Krzysztof Kieślowski filmrendező Tízparancsolat című tízrészes tévéjátéksorozatát írja át és rendezi a Kistermeben, azonos címmel. Mit tudunk önmagunkról? Mi az, amit nem tudunk, de ami meggyőz minket arról, hogy megteremtsük annak az illúzióját, amit el akarunk érni? A Tízparancsolat univerzális motívumai rólunk beszélnek, mindannyiunkról, a mindenkori ember erkölcsi értékekkel vagy azok hiányával folytatott élet-halál küzdelméről fajtól, nemtől, életkortól és vallástól függetlenül. Ezek az élet általános elvei, amelyek hozzásegítenek a hogyan és miért élni kérdések megválaszolásához. A Tompa Miklós Társulat bemutatója egyben a filmsorozat átiratának ősbemutatója is. 

Norbert Rakowski színész, rendező, 2015 óta az opolei JK Színház igazgatója. Főként kortárs témájú előadásokat rendez lengyelországi és külföldi színházakban. 2008-ban Arany Maszk díjjal jutalmazták, 2009-ben pedig a korczaki Nemzetközi Fesztivál nagydíját nyerte el.

A Tompa Miklós Társulat továbbra is műsoron tartja az elmúlt évadok sikerprodukcióit, fesztiváldíjas előadásait. (NAGYTEREM: Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja r.: Sebestyén Aba; Somogyi Gyula – Eisemann Mihály – Zágon István: Fekete Péter r.: Keresztes Attila; William Golding: A legyek ura r.: Vidovszky György; Radu Afrim: Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan r.: Radu Afrim; NAGYTERMI STÚDIÓ: William Shakespeare: Macbeth r.: Keresztes Attila; Henrik Ibsen: Hedda Gabler r.: Keresztes Attila, A.P. Csehov: Sirály r.: Keresztes Attila; KISTEREM: Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május r.: Harsányi Zsolt; Ivan Viripajev: Részegek r.: Radu Afrim, Molière/Bodolay: Le misanthrope – Az új embergyűlölő r.: Bodolay; Timur Vermes: Nézd, ki van itt! r.: Theodor-Cristian Popescu; Bartis Attila: Rendezés r.: Bartis Attila; Bartis Attila: A nyugalom r.: Radu Afrim; F.M. Dosztojevszkij – Richard Crane: Karamazovok r.: Albu István; Az ördög próbája r.: Radu Afrim; UNDERGROUND TEREM: Karácsony Benő-Kincses Elemér: Pjotruska r.: Kincses Elemér)

A Tompa Miklós Társulat minden magyar nyelven játszott előadását román nyelvű, esetenként angol nyelvű feliratozással játssza.

A 2018/2019-es évadban a Tompa Miklós Társulat részben megújított bérletajánlattal várja közönségét.

A BERNÁDY GYÖRGY mecénásbérlet (740 lej) érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy tulajdonosa összes színházi rendezvényről elsőként értesül. A mecénás a Színház kiemelt támogatója.

A KEMÉNY JÁNOS bemutatóbérlet (200 lej) érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadásának bemutatójára. 

A KÁNTORNÉ nyugdíjasbérlet (45 lej) érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi, 17 órától kezdődő előadására.

A bérletajánlatban továbbra is szerepelnek a szabadbérletek, amelyek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve és nem helyreszólóak. A bérlet használata előtt minimum 24 órával helyjegyet kell kiváltani a jegypénztárnál. Ennek hiányában helyet foglalhat a nézőtéren szabadon maradó székeken. A szabadbérlethez tartozó helyjegyek online is kiválthatók a biletmaster.ro oldalon, így nem szükséges a bérlet minden egyes használata előtt elmenni a jegypénztárig!

A 4, 6 és 8 egységes szabadbérletek az évad során – a bemutatók és vendégelőadások kivételével – felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján lévő nagytermi, kistermi vagy underground termi előadások megtekintésére. A szabadbérletek egységeit akár egyszeri alkalommal is fel lehet használni, de több személy egyazon előadásra való belépése is lehetséges ugyanazzal a bérlettel. 

Újdonság, hogy ettől az évadtól a diákok, az egyetemisták, a nyugdíjasok és a pedagógusok kedvezményes áron válthatnak  4, 6 és 8 egységes szabadbérlet.

A Kovács György felnőtt-, a Delly Ferenc nyugdíjas-, a Molter Károly nyugdíjas-, a Bolyai János diák- és a Harag György egyetemista-, valamint a Köteles Sámuel pedagógusbérlet helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, melyeknek kedvezményes árkategóriáik is vannak.

A Tompa Miklós Társulat (nagytermi és kistermi) előadásai színházjeggyel vagy a 4, 6 és 8 egységes szabadbérletekkel látogathatók. (Teljes árú jegy: 25 lej; Kedvezményes diák-, egyetemista-, nyugdíjasjegy: 15 lej; Bemutatójegy, szilveszteri előadás: 60 lej, Kedvezményes jegy fogyatékkal élők számára: 1 lej)

A Színházban működő jegypénztár nyitvatartása: keddtől péntekig 9.00 és 15.00 óra között, valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365 806 865). A Színház Kultúrpalotában működő jegyirodája 2018. szeptember 11-től, keddtől péntekig 12.00 és 17.30 között tart nyitva (telefon: 0372 758 230). Online bérletvásárlás és -újítás a biletmaster.ro honlapon. 

A tavalyi bérletesek (Bernády György-, Kemény János-, Kántorné bérletek) helyét a Színház szeptember 30-ig fenntartja!

A Színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház elérhetőségei:

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Színház tér 1.

540034 Marosvásárhely

Titkárság: 0365 806 862

Fax: 0372 00 88 65

Kapu: 0365 806 867

Pénztárak: 0365 806 865, 0372 758 230

nemzetiszinhaz.ro

facebook.com/tompamiklos

biletmaster.ro

Havi műsor

Szeptember - 2018
V H K S C P S
 
01
02 03 04 05 06 07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23 25 26
27
28 29
30  
szombat, 08. szeptember 2018
vasárnap, 09. szeptember 2018
szombat, 15. szeptember 2018
vasárnap, 16. szeptember 2018
szerda, 19. szeptember 2018
csütörtök, 20. szeptember 2018
szombat, 22. szeptember 2018
csütörtök, 27. szeptember 2018

HÚSVÉT /2017/

 Tovább

A Magyar Költészet Napja 2017

 Tovább

Tanai Bella emlékére

 Tovább

Norbert Rakowski a Színházról

 Tovább

Piotr Ratajczak a Színházról

 Tovább

Miklósa Erika a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

 Tovább

Olbrin Joachim csodálatos utazása - trailer

 Tovább

Parti Nagy Lajost kérdeztük a színházról

 Tovább

PEZSGŐ: A kisfiú meg az oroszlánok

 Tovább

2016/2017-es évadkezdés

 Tovább

A 71. évad bemutatói

 Tovább

A JÁTSZMA VÉGE Pezsgő

 Tovább

Mucsi Zoltánt kérdeztük a színházról

 Tovább

Húsvéti köszöntő

 Tovább

Rendezés trailer

 Tovább

PEZSGŐ: Sirály

 Tovább

Tasnádi Csaba a száz éves Csárdáskirálynőről

 Tovább

Szabó Ducit 95. születésnapján köszöntötte a Tompa Miklós Társulat

 Tovább

Karamazovok trailer

 Tovább

A nyugalom / Tihna trailer

 Tovább

PEZSGŐ: About Übü

 Tovább

Al Di Meola Marosvásárhelyen

 Tovább

Pezsgő - Tartuffe bemutató

 Tovább

Bartis Attila: A nyugalom, rendező: Radu Afrim

 Tovább

FIGARO - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Tompa Miklós Társulat

 Tovább

Haumann Péter Marosvásárhelyen

 Tovább

UNITER 2014

 Tovább

Mélyben (Éjjeli menedékhely)

Tovább

Pezsgő 8 - Mélyben (Éjjeli menedékhely)

Tovább

A magyar költészet napja 2014

Tovább

Teatrul Național Târgu-Mureș
este o instituție subordonată
Ministerului Culturii și Identităţii Naţionale

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
fenntartója a
Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma