TISZTA ÉRZELMEK ÉS GONDOLATOK KELLENEK

24.04.2019
TISZTA ÉRZELMEK ÉS GONDOLATOK KELLENEK

TISZTA ÉRZELMEK ÉS GONDOLATOK KELLENEK

interjú Kiss Csaba rendezővel

Tanítasz, írsz, rendezel egyszerre. Hogyan segítenek ezek a különböző tapasztalatok a rendezésben?


Engem a színházban az ember érdekel. Iróként is, rendezőként is, egyetemi oktatóként is. Ez nem három különböző érdeklődés, hanem ugyanannak az érdeklődésnek a három oldala. Megérteni, életre kelteni, átadni. Ezért is szeretek sokat próbálni, mert ilyenkor egy másik ember tapasztalataira vagyok kíváncsi. Sok helyzetet megéltem, jót rosszat, fájdalmast és mulatságost, de a próbán az érdekel, hogy a színész a saját életében hogyan élte meg ezeket. Az előadásban pedig ezen élményeknek a találkozását fogjuk a nézőnek átadni. Az emberi tapasztalatok bűvös köre a színház, amiben én az egyik résztvevő vagyok. Számomra az élményszerű színház a színház, ami megrendít - az összes többi kitaláció, művészi túlkapás.


Milyen érzés 11 év után hazatérni és itthon rendezni?


Nagyon ambivalens. Egy időutazás. 1985-ben mentem el itthonról, úgyhogy nekem ez a mostani Hazatérés valójában egy harmincnégy éves visszanézés. Közben lezajlott a fél élet. Nagyon szeretném megmutatni, hogy ez a három évtized mivel telt, melyek azok az érzések, tapasztalatok, amelyek kitöltötték. Szimbolikus hazatérés – mint a Hamleté. A gyerekkorral, a felnőtté éréssel való találkozás.


A mostani szereposztásból a színészek egy részével már dolgoztál. Milyen velük újra találkozni, és milyen ráhangolódni a számodra ismeretlen arcokra, akikkel most dolgozol először?


A Dániában nyolc saját sorssal rendelkező főszerep van, és hat különböző nagyságú epizódszereplő, akiknek szintén érdekes a története. A főszereplők közül Nagy Dorottyával, Bokor Barnával, László Csabával és Ördög Miklós Leventével már dolgoztam. Biluska Annamáriához örök szerelem fűz. Neki, mint a Sírásónak egy jelenete van, de imádjuk egymást, és ez szerintem sütni fog a színpadról. A Herceget (Varga Balázs), Ophéliát (Simon Boglárka-Katalin) és a Laertést (Kádár L. Gellért) korábban nem ismertem, de sok mindenben láttam őket, éreztem a színpadi jelenlétüket más előadásokban, és nagyon kíváncsi voltam rájuk. Egészen különleges helyzet a Bíró Józseffel (Horatio) való munka, akivel húsz éves korunk óta ismerjük egymást, és mindig szerettünk volna egymással dolgozni, de eddig nem jött össze. A szereposztást én választottam, és úgy érzem, nagyon izgalmas, jó csapat jött össze – hat hét után is kíváncsiak vagyunk egymásra. Pedig nem könnyű szerelemről, igazságról, halálról, anya-fiú viszonyról ilyen mélyen vallani.


Harmadszor rendezed meg ezt a darabod. Mi az oka a folyamatos visszatérésnek?


A történet végleteit, összetettségét szeretem. Két darab határozta meg az életemet, a Hamlet és a Sirály, évek óta tanítom őket. Egyébként a Hamlettel is a harmadik rendezésnél tartok. Sokszor úgy érzem, hogy ha mostantól kezdve,  egyik évben a Hamletet, a másik évben a Sirályt rendezhetném, azzal is tökéletesen boldog lennék. Ezekben a darabokban minden benne van, mindent el lehet velük játszani. A vásárhelyi Hazatérés azért lesz különösen izgalmas, mert az elmúlt évek alatt letisztult bennem mindaz, amit mondani szeretnék vele. A veszprémi ősbemutató 2005-ben a friss darabra való rácsodálkozás volt, a második nekifutás Győrben pedig egy  nagyszínpadi őrjöngés, isteni szereposztással, jó térrel. Ez a mostani tizenkét év után egészen más lesz. Egy érett ember meséli el a történetet – ahogy a főbb élethelyzeteket, férfi-nő szerepeket látja. 43 éves voltam amikor a darabot írtam, most 59 vagyok. Kíváncsi voltam, hogy ezt az érettséget az én „fiatalkori” darabom kibírja-e, nem túl egyszerű-e hozzá. Az elmúlt öt hét alatt nagyon jó volt látni, hogy ezt az eléggé tágas vásárhelyi színpadot is milyen szépen megtölti két ember harca, feszültsége. Nagyon jó érzés volt ezt születni látni.


Hogyan változtatsz a saját szövegeden? Volt-e olyan, hogy a színész inspirált, hogy beleírj a saját szövegedbe?


Szívesen változtatok. Boldog görccsel. Egyrészt ragaszkodom ahhoz, ami a papíron van, de nagyon boldog vagyok, amikor ezen változtatni tudunk. Például Meszesi Oszkárnak és Gecse Ramónának most külön szerepet írtam. A korábbi változatokban Rosencrantz és Guildenstern figurái szinte észrevehetetlenek voltak. Most jelentős alakításokká nőtték ki magukat, és ez annak köszönhető, hogy a színészek is nagyon sok ötletet hoztak. Két kallódó értelmiségi, aki nem találja a helyét a világban, és amikor végre megtalálja, abba bele is hal. A semmiből jönnek és a semmibe mennek. Egy villanás a létezésük. Ugyanilyen új történet Fortinbras és a három norvég katona esete. Mindig érdekes helyzet az, amikor külföldön vagy itthon  idegen nyelvi környezetbe kerülünk és érezzük, hogy rólunk beszélnek, de nem értjük, hogy mit. A emberben ilyenkor kialakul egy furcsa szorongás. Tollas Gábor, Henn János és Meszesi Oszkár ónorvégül beszélnek a teljes előadásban. Ez nagyon érdekes tapasztalat volt, mert valódi gondolatokat, érzéseket kell közölniük… a nyelv segítsége nélkül.


Miért nem szólítod Hamletet a nevén a darabban?


Mert Hamlet figurája Shakespearenél olyan zseniálisan és összetetten van megírva, hogy azt nem illik bitorolni. Nálam a Herceg és Horatio ketten alkotják Hamletet. Egyik az akarat, másik az érzékenység, egyik a szenvedés, másik az öntudat. Olyan mint az ember két agyféltekéje: egyik azt mondja, hogy tedd, a másik meg, hogy ne tedd. Ebből lesz a nem-cselekvés, a hamleti  habozás. Az én Hercegem sokkal aktívabb mint Hamlet, kevesebb a monológja, és többször próbál igazságának érvényt szerezni, de a próbálkozásai mindig kisiklanak – a saját lelkiismeretén vagy a hatalom a cinizmusán. Claudius nagyon ügyes király. Igazi politikus, A kétszínű nyíltság a fegyvere. Az őszintének ható beszéd. Shakespeare a tragédiája főszereplőjében olyan fájdalmas melankóliát teremtett, amelynek nincs párja a világirodalomban. Nem lett volna illő, ha az én szereplőm homlokára azt írom, hogy Hamlet. Viszont a Claudiusom jobb, mint Shakespeare-é. És talán a Gertrudom is. Szerénytelenül hangzik, de való.
Az átiratod egyben egy erős értelmezés is. Mi az a drámai forma, amiben a történet nem veszíti el drámai mivoltát az értelmező átírásnak köszönhetően?
A forma, amit én használok, az a krimi. Ilyen szempontból a Hazatérés Shakespeare művével társalog -  egy állandó párbeszéd ötszáz év távlatából. Ez nem ugyanannak a történetnek az újramesélése, hanem vita Shakespeare-rel. Nála megjelenik a Szellem, nálam pedig kiderül, hogy az apa nem halt meg, hanem él. Ő maga kéri, hogy a fia ne hagyja ezt a bűnt annyiban, tegyen igazságot. Így egészen más síkra helyeződik az igazságtevés és a bosszú. A bosszú már nem egy morális dolog, hanem egy érzelmi viszony – az önazonosság kulcsa. A Hazatérés Dániába valójában egy királykrimi – játék a Hamlettel.
Érdekes volt, amikor DJ Palotaival az előadás zenei anyagát összeraktuk. Ő korábban nagyon sokat járt Erdélybe és jól ismeri az itteni fiatalságot. Volt egy nagyon szép gondolata: vállald föl, hogy ezek a dánok magyarok, és ezt zeneileg mutassuk is meg. Ezt elfogadtam, úgyhogy az előadás úgy kezdődik, mintha egy duhaj magyar lagziba tévedtünk volna. Bízom benne, hogy senki nem a népi jellegét fogja hallani, hanem azt, hogy ezek a dánok mi vagyunk. MI is dánok vagyunk.
Az előadás látványvilágában a kétdimenziós mozgókép szembenáll a színész háromdimenziós jelenlétével.
A színpadi videózást nem igazán kedvelem. Nem is láttam még valóban jót életemben. Vagy a színész jelentéktelenedik el a vetítéshez képest, vagy a képet használjuk csupán helyszínként. De a tervezőm, Irina Moscu meggyőzött, hogy használjuk a mozgóképet újfajta módon – asszociációként. Vetítsünk három projektorral. Ez elkezdett izgatni, hogy mi lenne, ha a vetített kép egy lassú mozgás lenne, olyan, ami a néző figyelmét nem vonja el, de feszültséget ad, hiszen minden lassú változás feszültséget generál. Ugyanakkor erős tartalmi asszociációkkal bír. Például van egy gyönyörű képünk, ami egy tengermélyi tarisznyarák csapdát mutat. Ez lelassítva félelmetes hatalmi szituációt tükröz, ami érzékletessé teszi a trónterem képét.


A színész intimitása mennyire érvényesül egy ilyen térben?


Az igaz pillanatoké felerősödik. A többieké elvész. Egyszer a velencei Szent Márk téren láttam egy kisgyereket, aki galambokat etetett. Egyszerre vagy ötven galamb repült rá, ahogy tartotta a kezében a kukoricát. Hangosan nevetett, és közben iszonyatosan félt, hiszen ötven galamb egy nagyon komoly tömeg. Ez a kisember számomra akkor az egész teret betöltötte. Szerintem a színésznek is így kell léteznie egy nagy térben: olyan koncentrált érzelmek és gondolatok kellenek, amelyekben őt magát érzem. Ha ebből fogalmazza meg a világot, akkor nem vész el az ember, hiszen ő maga a lényeg.


Kérdezett: Szabó Réka

Havi műsor

Július - 2019
V H K S C P S
  01 02 03 04 05 06
07 08 09 10 11 12 13
14 15 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31  
TISZTA ÉRZELMEK ÉS GONDOLATOK KELLENEK

Teatrul Național Târgu-Mureș
este o instituție subordonată
Ministerului Culturii și Identităţii Naţionale

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
fenntartója a
Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma