SZÜLETÉSNAPI INTERJÚ BILUSKA ANNAMÁRIÁVAL

03.06.2014
SZÜLETÉSNAPI INTERJÚ BILUSKA ANNAMÁRIÁVAL

Ma, 2014. június 3-án Biluska Annamária színművésznőnek születésnapja van. Isten éltesse művésznő! Boldog születésnapot kívánok!

- Köszönöm szépen.

- És – érdekes egybeesésként – a mai napon egy olyan előadás szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán, amelynek Ön is részese. Mit jelent egy színésznőnek színpadon ünnepelni a születésnapját?

- Ez nagyon-nagyon jó dolog, pláne ebben a korban, több évtizedes pályafutással magam mögött. Nagyszerű dolog, hogy még színpadon lehetek, hogy még játszhatom csupa fiatal színész között... Még nem is egészen színészek, csak főiskolások, de olyan jól érzem magam köztük. 

 

- Áruljuk el, hogy a TWILIKE (LÁJKONYAT) című produkcióban alakítja a Mesemondó szerepét a művésznő, tulajdonképpen egy nagymama-szerű személyiséget jelenít meg Balogh Attila pályája elején levő rendező színrevitelében. Mit jelentett művészileg egy teljesen friss generációval együtt dolgozni?

- Nem csak a generáció friss, hanem az egész rendezői hozzáállás, a koncepció. Ezeknek a fiatal alkotó embereknek a bűvkörébe kerültem, és ez nagyon izgalmas.

- Nehéz dolog az újszerű kihívásokra reagálni?

- Nem nehéz, inkább egy kissé furcsa az elején, ameddig megértem a koncepció lényegét és ráhangolódom az ő hullámhosszukra.

- Ők – mármint a TWILIKE (LÁJKONYAT) alkotócsapatának tagjai – próbáltak az Ön jóval korábban kidolgozott hullámhosszára ráhangolódni?

- Nem, dehogy! A mai fiatalok nem hangolódnak már senkire, meg miért is?!

- Visszatekintve volt-e korábban a pályafutásában ehhez hasonló művészi kaland, eladdig nem ismert stílussal való találkozás?

- Pályám első szakaszában öt évet dolgoztam Kecskeméten, Ruszt József színházában. Ő volt az a csodálatos, formabontó, újszerű színházi nyelvet teremtő rendező, akivel szerencsém volt dolgozni, és az meghatározó volt. Aztán következett sok más rendező, fiatalabbak-idősebbek, vegyesen, és mindegyik hozzáadott valamit a pályaképemhez... Az egyik, például, akit nagyon szerettem, akinél egy pár évvel ezelőtt játszottam a Goldoni LEGYEZŐjében és az önéletrajzi ihletésű darabjában, a DÖGben, Kiss Csaba volt. Őt azért szerettem, mert rendezésileg úgy tíz centivel a föld fölött járt, és még tudtam követni, lélekkel, ésszel, szívvel. A mostani művésztársak mondhatni furcsábbak, de érdekesebbek is.

- Az viszont figyelemre, sőt, csodálatra méltó, hogy Biluska Annamáriát több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátterében, mindig megtalálják a fiatal, újító szellemű rendezők. Gondoljunk itt Bocsárdi László, Theodor Cristian Popescu, Bokor Péter, Parászka Miklós, vagy a már említett Kiss Csaba nevére...

- Ez mind-mind nagyon jó érzéssel tölt el. Jó mondás az a régi mondás, hogy „A színész addig él, amíg játszik, amíg színpadon van.” 

- Akkor hát: Éljen sokáig, és minél tovább legyen a színpadon, drága Biluska Annamária művésznő!!!

 Készítette: Kiss Éva Evelyn

Havi műsor

Február - 2019
V H K S C P S
  01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24 25
26
27 28  
csütörtök, 07. február 2019
péntek, 08. február 2019
vasárnap, 10. február 2019
hétfő, 11. február 2019
péntek, 15. február 2019
szerda, 20. február 2019
csütörtök, 21. február 2019
péntek, 22. február 2019
szombat, 23. február 2019

HÚSVÉT /2017/

 Tovább

A Magyar Költészet Napja 2017

 Tovább

Tanai Bella emlékére

 Tovább

Norbert Rakowski a Színházról

 Tovább

Piotr Ratajczak a Színházról

 Tovább

Miklósa Erika a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

 Tovább

Olbrin Joachim csodálatos utazása - trailer

 Tovább

Parti Nagy Lajost kérdeztük a színházról

 Tovább

PEZSGŐ: A kisfiú meg az oroszlánok

 Tovább

2016/2017-es évadkezdés

 Tovább

A 71. évad bemutatói

 Tovább

A JÁTSZMA VÉGE Pezsgő

 Tovább

Mucsi Zoltánt kérdeztük a színházról

 Tovább

Húsvéti köszöntő

 Tovább

Rendezés trailer

 Tovább

PEZSGŐ: Sirály

 Tovább

Tasnádi Csaba a száz éves Csárdáskirálynőről

 Tovább

Szabó Ducit 95. születésnapján köszöntötte a Tompa Miklós Társulat

 Tovább

Karamazovok trailer

 Tovább

A nyugalom / Tihna trailer

 Tovább

PEZSGŐ: About Übü

 Tovább

Al Di Meola Marosvásárhelyen

 Tovább

Pezsgő - Tartuffe bemutató

 Tovább

Bartis Attila: A nyugalom, rendező: Radu Afrim

 Tovább

FIGARO - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Tompa Miklós Társulat

 Tovább

Haumann Péter Marosvásárhelyen

 Tovább

UNITER 2014

 Tovább

Mélyben (Éjjeli menedékhely)

Tovább

Pezsgő 8 - Mélyben (Éjjeli menedékhely)

Tovább

A magyar költészet napja 2014

Tovább

Teatrul Național Târgu-Mureș
este o instituție subordonată
Ministerului Culturii și Identităţii Naţionale

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
fenntartója a
Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma