DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS BORKÓSTOLÓ A TOMPA MIKLÓS TÁRSULATTAL

11.03.2019
DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS BORKÓSTOLÓ  A TOMPA MIKLÓS TÁRSULATTAL

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata rendkívüli ünnepi rendezvényt tartott az intézmény születésnapja alkalmából 2019. március 10-én. Az esemény helyszíne a Kultúrpalota Kisterme volt, amely eleganciája révén nem csak méltónak bizonyult az eseményhez, hanem egyúttal arra is emlékeztetett, hogy az egykori Székely Színház jelentős rendezvényei is itt zajlottak – amint erre Gáspárik Attila vezérigazgató is utalt. 

Az ünnepségen Gecse Ramóna és Bokor Barna színművészek voltak a házigazdák, és egyúttal műsorvezetők. Gáspárik Attila beszélt a mecenatúra és a színház támogatásának a fontosságáról, valamint annak lehetőségéről, hogy újabb cégek kapcsolódjanak be ebbe a körbe. Majd Keresztes Attila osztotta meg örömét, mivel szerencsésnek érzi magát, hogy alkotó emberként, művészként élheti életét. Szintén ő méltatta a Bioeel-Kemény-Díj idei nyertesét -  Varga Balázs színművészt. A díjat a tavalyi győztes, László Csaba adta át. A Bioeel-Kemény Díjat a színészi alkotói teljesítmény elismerésére hozta létre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Bioeel kozmetikum és gyógyszergyártó cég anyagi támogatásával. Az egyik színházalapító, báró Kemény János emlékére elnevezett díjjal – ami egy jelentős pénzjutalom – együtt jár Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész kisplasztikája.

A rendezvényen felléptek: Kiss Bora, Boros Csaba, Kocsis Anna, Tóth Jess. 

A gálaműsort követően borkóstolóra került sor a Balla Géza Pincészet szervezésében.  Az 1999 óta működő pincészet mottójául Dr. Csávossy György – színházi szerzőként is ismert – borszakértő gondolatát választották, aki szerint a ménesi bor "...szikrát ad a szerelemnek, szárnyat a gondolatoknak, kandallótüzet a barátságnak". A borokat személyesen Balla Géza cégtulajdonos mutatta be és ajánlotta.

A Tompa Miklós Társulat ezúttal is köszönetet mond a mecénásainak, barátainak, akik személyes jelenlétükkel tisztelték meg a színház ünnepét. Támogatók voltak: Bioeel, Balla Géza, Gastrotech, B.EAT, Country Bread, Magnolia, Studium Prospero Alapítvány. 

Havi műsor

Május - 2019
V H K S C P S
  01 02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12 13 14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
csütörtök, 09. május 2019
csütörtök, 16. május 2019
hétfő, 20. május 2019
szombat, 25. május 2019
csütörtök, 30. május 2019
DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS BORKÓSTOLÓ  A TOMPA MIKLÓS TÁRSULATTAL

Teatrul Național Târgu-Mureș
este o instituție subordonată
Ministerului Culturii și Identităţii Naţionale

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
fenntartója a
Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma