DÍJAT KAPOTT A LEGYEK URA RENDEZŐJE

01.04.2018
DÍJAT KAPOTT A LEGYEK URA RENDEZŐJE

A Színházi Világnap alkalmából idén is kiosztották a magyarországi színházi szakma díjait.

Vidovszky György rendező, aki jelenleg épp Marosvásárhelyen viszi színre William Golding – Nigel Willams: A LEGYEK URA című ifjúsági előadást, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának elismerését, a HEVESI SÁNDOR-DÍJat kapta meg. 

A HEVESI SÁNDOR-DÍJat az ITI Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért. A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda. (A további díjazottak neve a https://szinhaz.org oldalon olvasható)

Vidovszky György jól ismert alkotó Marosvásárhelyen, hisz a 2014-ben bemutatott A Pál utcai fiúk rendezését is ő jegyzi. Az előadás kapcsán Mircea Morariu kritikus így vélekedett a adevarul.ro/cultura/teatru/pedagogie-teatrala-pedagogie-viata-1_54b505cd448e03c0fd8e d462/index.html oldalon: „Nem épp kézenfekvő mindenki számára, hogy olyan előadást rendezzen, melyben a szereposztás sűrűjét nem profik teszik ki. Hanem tanulók, kamaszok, ifjak, akiknek életkora megegyezik a regény főhőseiével. Nem épp egyszerű egy rendezőnek úgy dolgozni hosszú, fárasztó próbák során, hogy ne csorbuljon a szereplőválogatásra jelentkezők lelkesedése. És akik – természetesen – minél előbb a színpadon, reflektorfényben szeretnék magukat látni. Begyűjteni a tapsot, virágot kapni, a hozzájuk hasonló korúak, vagy náluk nagyobbak csodáló tekintetétől övezve. Egyáltalán nem egyszerű meggyőzni a nagyon fiatalokat, hogy a színpadra nehezen, sok munka és izzadás árán lehet feljutni. És, hogy tapsot és virágot még annál is nehezebben lehet kiérdemelni. Vidovszky György rendezőnek ez sikerült, és ezért gratulációt érdemel. Nem elvetendő dolog színházat is és pedagógiát is csinálni. Színház-pedagógiát és élet-pedagógiát egyaránt. És ezt úgy csinálni, hogy ne válj didaktikussá vagy ellenszenvessé. És ez Vidovszky Györgynek sikerült!”

GRATULÁLUNK VIDOVSZKY GYÖRGYNEK, ÉS SOK SIKERT KÍVÁNUNK ÚJABB MUNKÁJÁHOZ!

A LEGYEK URA című ifjúsági előadás Vidovszky György rendezésében 2018. április 14-én, szombaton este 7 órától kerül bemutatásra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. 

További információk a Színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos.

Havi műsor

április - 2019
V H K S C P S
 
01
02
03
04
05
06
07 08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21 22 23
24
25
26
27
28
29
30
 
kedd, 09. április 2019
vasárnap, 14. április 2019
hétfő, 15. április 2019
szerda, 17. április 2019
szerda, 24. április 2019
csütörtök, 25. április 2019
szombat, 27. április 2019
DÍJAT KAPOTT A LEGYEK URA RENDEZŐJE

Teatrul Național Târgu-Mureș
este o instituție subordonată
Ministerului Culturii și Identităţii Naţionale

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
fenntartója a
Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma