A LEGYEK URA

12.04.2018
A LEGYEK URA

túlélőjáték

Ifjúsági előadás a Tompa Miklós Társulat műsorán

A nagysikerű A Pál utcai fiúk után, Vidovszky György újból a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban rendez. Ezúttal a Nobel-díjas író, William Golding A legyek ura című regényének színpadi változatát viszi színre.

Az atomháború idején iskolás fiúk egy csoportja, az őket menekítő repülőgép balesete miatt egy lakatlan szigetre vetődik. Eleinte izgalmasnak indul a felnőttek nélküli kaland: a sziget gazdagsága, a felhőtlen szabadság élménye elkápráztatja őket. Ismert társadalmi minták alapján próbálják berendezni életüket: vezért választanak, gyűléseket tartanak, feladatokat jelölnek ki egymás között. A csapat azonban elég hamar két táborra szakad. A választott vezér, Ralph, a menekülés egyetlen reményét, a tűz életben tartását tartja a legfontosabbnak, míg ellenlábasa, Jack, a vadászat, a hús megszerzésének rabja lesz. Mindeközben pedig úrrá lesz rajtuk a félelem, amelyet egy titokzatos Szörny felbukkanása vált ki.

Túlélőjáték tizenévesekkel a színpadon, nyugtalanító példázat arról, hogy milyenek vagyunk, milyenek lehetünk, ha...

Vidovszky György másfél évtizednyi drámapedagógusi gyakorlattal rendelkező színházi rendező. Elsősorban olyan ifjúsági előadások kötődnek nevéhez, amelyeknek szereposztását iskolás korú, színészi képzettséggel nem rendelkező fiatalok képezik. 

Szereplők: Barabás Hunor, András Gedeon, Zelkó Barna, Pál Mátyás-Áron, Koronka Gábor, Bíró László-Gergő, Szabó János-Szilárd, Kilyén Dávid, Fazakas Mátyás, Nagy László, Jakab Dávid-Szilárd, Hajducsi Márk, Dull Bence, Molnár-Ázbe Hunor, Ádám Kornél.

Színpadi adaptáció: Nigel Williams; A színpadi adaptációt fordította: Deres Péter.

Díszlettervező: Heike Vollmer; Jelmeztervező: Bocskai Gyopár; Mozgástervező, drámapedagógus: Gyevi-Bíró Eszter; Zeneszerző: Faragó Béla; Korrepetitor: Strausz Imre István; Rendezőasszisztens: Fülöp Bea; A díszlettervező asszisztense: Szabó Réka; A jelmeztervező asszisztense: Györgybíró Éva

Rendező: VIDOVSZKY György

A bemutatóra 2018. április 14-én, szombaton este 7 órakor kerül sor a Nagyteremben,   érvényesek a Bernády György mecénás- és a Kemény János bemutatóbérletek 

Következő előadások: 

- 2018. április 15., vasárnap 17.00 óra – Kántorné nyugdíjasbérlet- 2018. április 16., hétfő 19.00 óra – Delly Ferenc nyugdíjasbérlet 

A fennmaradó helyekre jegyek válthatók a Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (keddtől péntekig 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951 251) és a Színházban működő jegypénztárban (keddtől péntekig 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, telefon: 0365 806 865) és online: 

https://www.biletmaster.ro/hun/PlaceInfo/2400/Marosvasarhelyi-Nemzeti-Szinhaz---Tompa-Miklos-Tarsulat

A 12.00 éven felülieknek ajánlott előadás román nyelvű felirattal követhető.Információk a Színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos.

Havi műsor

December - 2018
V H K S C P S
  01
02 03 04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21 22
23
24 25 26
27
28
29
30
31
 
csütörtök, 06. december 2018
kedd, 18. december 2018
szerda, 19. december 2018
csütörtök, 20. december 2018
csütörtök, 27. december 2018

HÚSVÉT /2017/

 Tovább

A Magyar Költészet Napja 2017

 Tovább

Tanai Bella emlékére

 Tovább

Norbert Rakowski a Színházról

 Tovább

Piotr Ratajczak a Színházról

 Tovább

Miklósa Erika a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

 Tovább

Olbrin Joachim csodálatos utazása - trailer

 Tovább

Parti Nagy Lajost kérdeztük a színházról

 Tovább

PEZSGŐ: A kisfiú meg az oroszlánok

 Tovább

2016/2017-es évadkezdés

 Tovább

A 71. évad bemutatói

 Tovább

A JÁTSZMA VÉGE Pezsgő

 Tovább

Mucsi Zoltánt kérdeztük a színházról

 Tovább

Húsvéti köszöntő

 Tovább

Rendezés trailer

 Tovább

PEZSGŐ: Sirály

 Tovább

Tasnádi Csaba a száz éves Csárdáskirálynőről

 Tovább

Szabó Ducit 95. születésnapján köszöntötte a Tompa Miklós Társulat

 Tovább

Karamazovok trailer

 Tovább

A nyugalom / Tihna trailer

 Tovább

PEZSGŐ: About Übü

 Tovább

Al Di Meola Marosvásárhelyen

 Tovább

Pezsgő - Tartuffe bemutató

 Tovább

Bartis Attila: A nyugalom, rendező: Radu Afrim

 Tovább

FIGARO - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Tompa Miklós Társulat

 Tovább

Haumann Péter Marosvásárhelyen

 Tovább

UNITER 2014

 Tovább

Mélyben (Éjjeli menedékhely)

Tovább

Pezsgő 8 - Mélyben (Éjjeli menedékhely)

Tovább

A magyar költészet napja 2014

Tovább

Teatrul Național Târgu-Mureș
este o instituție subordonată
Ministerului Culturii și Identităţii Naţionale

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
fenntartója a
Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma