A LÁTHATATLAN HÓHÉR

27.12.2018
A LÁTHATATLAN HÓHÉR

SZILVESZTERI PREMIER A NEMZETIBEN

Az A LÁTHATATLAN HÓHÉR „…És már senki sem!” – a krimi koronázatlan királynőjének, Agatha Christinek a remekműve – Gáspárik Attila rendezésében szilveszteri premierként szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán.

Agatha Christie (1890-1976) a világirodalom egyik legolvasottabb szerzője.

Regényeihez, színműveihez többnyire színes, fordulatokban gazdag magánéletéből merített ihletet. Második férje mellett dolgozott közel-keleti ásatásokon, járt Szíriában, Irakban, Egyiptomban, hajózott a Níluson, utazott az Orient Expresszen, kedvelte a kalandokat és az izgalmakat. Lételeme volt az utazás és az élménygyűjtés. Élete során 90 regényt, közel 150 kisregényt és 15 drámát írt, Mary Westmacott álnéven pedig számos romantikus regényt publikált. Színműveit a mai napig nagy sikerrel játsszák a színházak.

Agatha Christie talán legizgalmasabb krimije, a Tíz kicsi néger (Ten Little Niggers) regényként indult világhódító útjára 1939-ben. Az írónő, 1943-ban készítette el a színpadi változatot, amelyet általában ...És már senki sem! (And Then There Were None) címen játszanak világszerte, majd több filmváltozat is készült belőle. Magyarországon először 1941-ben jelent meg a regény A láthatatlan hóhér címmel. Ezt választotta címként a 2018 szilveszterén bemutatandó előadásának a Tompa Miklós Társulat is.

Szilveszterkor (illetve előadások idején) a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpada rövid időre átalakul egy sirályokkal körülrepült, magányos angol szigetté. Erre a szigetre érkezik tíz vendég, akikről kiderül, hogy feltételezett gyilkosok. Ezek a feltételezett gyilkosok az előadás folyamán áldozatokká lesznek… folyik a whisky, szól a dzsessz, és halnak az emberek… de vajon ki itt a gyilkos? 

Szereplők: Meszesi Oszkár, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Simon Boglárka Katalin, Varga Balázs, Kádár L. Gellért, Galló Ernő, Tollas Gábor, Moldován Orsolya, Kilyén László és László Csaba 

Díszlettervező: Maria Miu; Jelmeztervező: Moldován Orsolya; Zene: Boros Csaba; Video: Sebesi Sándor; Rendezőasszisztens: Fülöp Bea. A szilveszteri bemutatóra a Bernády György mecénás és a Kemény János bemutató bérletek érvényesek. (2018. december 31., hétfő este 7 óra Marosvásárhelyi Nemzeti Színház - Nagyterem)

Előbemutató: - december 30., vasárnap 19.00 óra

Az új esztendő első előadásai:

- 2019. január 2., szerda, 16.00 és 19.00 óra

- január 3., csütörtök 19.00 óra

- január 4., péntek 19.00 óra

- január 9., szerda 19.00 óra


Jegyek válthatók a Kultúrpalotában működő jegyirodában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.

Havi műsor

Május - 2019
V H K S C P S
  01 02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12 13 14
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
csütörtök, 09. május 2019
csütörtök, 16. május 2019
hétfő, 20. május 2019
szombat, 25. május 2019
csütörtök, 30. május 2019
A LÁTHATATLAN HÓHÉR

Teatrul Național Târgu-Mureș
este o instituție subordonată
Ministerului Culturii și Identităţii Naţionale

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
fenntartója a
Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma