Gyarmati István

Gyarmati István


                                                             90 éve született                                                                                                                 GYARMATI ISTVÁN               

            1929. június 25., Margitta – 1995. november 30., Marosvásárhely


    A Szatmárnémeti Pedagógiai Iskola elvégzése után, 1949-1950 között tanító volt a Micskei Általános Iskolában (Bihar megye).
    1950-51 között a Kolozsvári Bolyai Egyetem orosz tanszékének volt a hallgatója.

    1952-ben kérte áthelyezését a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetbe, ahol 1955-ben diplomázott színészmesterségből.
    Az egyetem elvégzése után 1955. augusztus 1-től szerződött a Székely Színházhoz.

    Élete végéig hű maradt a marosvásárhelyi színházhoz, a marosvásárhelyi közösséghez.


    "A  Kolozsvárról Marosvásárhelyre költözött Színművészeti Intézet első év végi vizsgaelőadását ünnepelte a város.
    Az Ahogy tetszik mesehangulatot árasztó jelenetei peregtek néhai Kőmíves Nagy Lajos, a köztiszteletben álló Luigi bácsi rendezésében. A gonosz és száműzött hercegek, kergetőző szerelmesek kavalkádjába egyszer csak beoldalgott mímelt esetlenséggel, groteszk lábemelgetéssel, tarka Arlechino-jelmezében egy nyakigláb bohóc. Régi metszetek csörgősipkás komédiásait idézte nyurga alakja, hol kérdőjellé görnyedt, hol felkiáltójellé magasodott. Gyarmati István akkori megjelenésében testesült meg számára hosszú ideig Shakespeare udvari bolondja, a balga bölcselő. Ezután hajlamos voltam feltételezni, hogy az ő számára íródtak a színműirodalom összes buffo szerepei, az esetlenektől az agyafúrtakig, a kesernyésektől a nagy tréfamesterekig. (…) A maga egyszeriségében (mégis) hazai magyar színjátszásunk összetéveszthetetlen jelenségévé vált. Nemcsak fizikai adottságai predesztinálták a komikus szerepkörre (a közönség sokszor már megjelenésekor tapssal fogadja kedvencét), ő maga is folyvást csiszolta igen egyéni stílusát (…). A maga sajátos, stilizált „gesztusnyelvén” mókázik, replikázik, jár-kel a színpadon, és süt el „mozgás-poéneket” a vígjátéki légkör harsányabb kívánalmai szerint. A paródia, a karikatúra dimenzióiban érzi magát igazán otthon. De a buffo-tradiciókat a mindennapok szürke hőseinek megfigyelésével, a kisemberektől ellesett apró gesztusokkal ötvözi, többnyire elnéző mosolyt fakasztva, gyöngéd együttérzést keltve a nézőben. Ezért osztották rá szívesen a hazai vígjáték irodalom emberi gyöngeségeket kipellengérező figuráit, a konjunktúra árnyékában vagy a hivatali visszaélések útvesztőiben csetlő-botló, esendő emberkéit, akiknek legfőbb büntetésül – író és színész egyaránt – a nézőtéri nevetés tisztítótűzét rótta ki. (…)"

    Metz Katalin: Gyarmati István. Színjátszó személyek. A Hét évkönyve. 1982.




                                                 GYARMATI ISTVÁN
                            SZEREPEI A MAROSVÁSÁRHELYI SZÍNPADON



    Gedő Felicián , állomásfőnök -  KISS LÁSZLÓ -  KOVÁTS DEZSŐ: VIHAR A HAVASON,  rendező: Szabó Ernő, bemutató: 1952. X. 19.

    Cumpănaşu - TIBERIU VORNIC -  IOANA POSTELNICU: FELSZÁLL A KÖD,  rendező: Kőmíves Nagy Lajos, bemutató: 1955. X. 21.

    Lomov, Ivan Vasziljevics - A. P. CSEHOV: (HÁROM VÍGJÁTÉK) HÁZTŰZNÉZŐ, rendező: Török Szabó József m.v., bemutató: 1955. XI. 4.

    Igazgatósági tag  - A. P. CSEHOV: (HÁROM VÍGJÁTÉK) JUBILEUM,  rendező: Gergely Géza,  bemutató: 1955. XI. 4.

    Siro - NICCOLÒ MACHIAVELLI: MANDRAGORA,  rendező: Kovács György, bemutató: 1955. XII. 2.

    Ügyelő - ALEXEJ ARBUZOV: MÁSODIK SZERELEM (TÁNJA), rendező: Török Szabó József m.v., bemutató: 1955. XII. 23.

    Járásorvos Komornyik - BRÓDY SÁNDOR: A TANÍTÓNŐ, rendező: Kőmíves Nagy Lajos, Tompa Miklós, bemutató: 1956. II. 24.

    Tiribi - HELTAI JENŐ: A NÉMA LEVENTE, rendező: Kovács György, bemutató: 1956. IV. 6.

    Lébenláb, főhoppmester - SZIRMAI ALBERT: MÉZESKALÁCS, rendező: Andrási Márton, bemutató: 1956. VIII. 3.

    Gotfrid- Lukács, bencés barát - KÓS KÁROLY: BUDAI NAGY ANTAL,  rendező: Tompa Miklós, bemutató: 1957. I. 12.

    Berreh, ördögfi - VÖRÖSMARTY MIHÁLY: CSONGOR ÉS TÜNDE , rendező: Gergely Géza és Hunyadi András , bemutató: 1957. III. 19.

    Pásztor Géza, konzervatóriumi hallgató - SZABÓ LAJOS: MENEKÜLÉS, rendező: Kőmíves Nagy Lajos, bemutató: 1957. V. 19.

    Don Gaston - AGUSTIN MORETO Y CABAÑA: DONNA DIANA,  rendező: Kovács György, bemutató: 1957. VII. 13.

    Jóska - SARKADI IMRE: SZEPTEMBER, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1957. XI. 12 – Erdőszentgyörgy

    Súgó - EUGEN MIREA – KOVÁCS GYÖRGY: AZ UTOLSÓ VONAT, rendező: Tompa Miklós, bemutató: 1957. XII. 19.

    Voicu, újságíró - MIHAIL SEBASTIAN: LAPZÁRTA ELŐTT, rendező: Mony Ghelerter m.v., bemutató: 1958. VI. 29.

    Biondello - WILLIAM SHAKESPEARE: A MAKRANCOS HÖLGY, rendező: Kőmíves Nagy Lajos, bemutató: 1959. II. 6.

    Butykos - MÉHES GYÖRGY: SZÉNA VAGY SZALMA (HÁROM VÍDÁM JÁTÉK), rendező: Hunyadi András, bemutató: 1959. IV. 25.

    Krémer Frigyes - Jegyző - MÉLIUSZ JÓZSEF: NEM OLYAN EGYSZERŰ (HÁROM VÍDÁM JÁTÉK), rendező: Hunyadi András, bemutató: 1959. IV. 25.

    Golovics, könyvelő - SÜTŐ ANDRÁS: FECSKESZÁRNYÚ SZEMÖLDÖK (HÁROM VÍDÁM JÁTÉK), rendező: Hunyadi András, bemutató: 1959. IV. 25.

    Miluţă Jipa, újságíró - AUREL BARANGA: DIADALÍV, rendező: Vlad Mugur m.v.,
    bemutató: 1959. VIII. 14.

    Főkolompos - VSZEVOLOD VISNYEVSZKIJ: OPTIMISTA TRAGÉDIA, rendező: Tompa Miklós, bemutató:1959.XII.13.

    Lomov Iván Vasziljevics - A. P. CSEHOV: LEÁNYKÉRÉS  (HÁROM VÍGJÁTÉK) rendező: Szabó József m.v. bemutató: 1960.I.29.

    Igazgatósági tag
    – A. P. CSEHOV: JUBILEUM, (HÁROM VÍGJÁTÉK), rendező: Gergely Géza,  bemutató: 1960.I.29.

    Riccardo, üzletember -CARLO GOLDONI: KÜLÖNÖS TÖRTÉNET, rendező: Gergely Géza, bemutató: 1960.II.26.

    Szardanapalenko, történelemtanár - KONSZTANTYIN TRENYOV: GIMNAZISTÁK, rendező: Gergely Géza, bemutató: 1960. VI. 11.

    Tolakodó úr - EDMOND ROSTAND: CYRANO DE BERGERAC, rendező: Kőmíves Nagy Lajos, Tompa Miklós, bemutató: 1960. VII. 28.

    Nelu - VIRGIL STOENESCU: SZERELMES LEVELEK, rendező: Gergely Géza, bemutató: 1960. XI. 18.

    Roy Maxwell, ügyvéd - JAMES GOW – ARNAUD D`USSEAU: MÉLYEK A GYÖKEREK,  rendező: Kovács György, bemutató: 1961. IV. 15.

    Leu, a kiadóhivatal vezetője
    - ALEXANDRU MIRODAN: ÚJSÁGÍRÓK, rendező: Harag György, bemutató: 1961.V.2.

    Kosztják - MICOLA ZARUDNIJ: SZIVÁRVÁNY, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1961.XII.10.

    Adóhivatali gyakornok - I. L. CARAGIALE: FARSANG, rendező: Sică Alexandrescu, bemutató: 1962. IV. 6.

    Golovics Péter - SÜTŐ ANDRÁS: TÉKOZLÓ SZERELEM, rendező: Kovács György, bemutató: 1962.V.31.

    Apa - JAN OTCENASEK: ROMEÓ, JÚLIA ÉS A SÖTÉTSÉG, rendező: Harag György, bemutató:1962.VII. 8.

    Öreg Halász - HORIA LOVINESCU: LÁZ, rendező: Anatol Constantin, bemutató: 1962. VIII. 14.

    Becsípett férfi - ARBUZOV: IRKUCKI TÖRTÉNET, rendező: Harag György, bemutató: 1962. XII. 7.

    Nercea  - T. MUȘATESCU: TITANIC – KERINGŐ, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1963. II. 22.

    Színész - BARANGA AUREL: ÁDÁM és ÉVA,  rendező: Farkas István, bemutató: 1963. VII. 28. – Csíkszereda

    Ionescu-Antricot - ANDI ANDRIEŞ: RÓZSAKERT, rendező: Gergely Géza, bemutató: 1963. XII. 2.

    Nick - EUGENE O`NEILL:  HOSSZÚ AZ ÚT HAZÁIG (HÁROM EGYFELVONÁSOS), rendező: Gergely Géza, bemutató: 1964. IV. 26.

    Pătulea - PAUL EVERAC: A LÁTHATATLAN STAFÉTA, rendező: Farkas István,  
    bemutató: 1964. VII. 11.

    Stan Mann - ARNOLD WESKER: GYÖKEREK, rendező: Gergely Géza, bemutató: 1965. X. 16.

    Ernst H. Ernesti (Einstein) - FRIEDRICH DÜRRENMATT: A FIZIKUSOK,  rendező: Harag György m.v., bemutató: 1966. IV. 2.

    Vasile Vasile - AUREL BARANGA: JÁMBORLELKŰ SZENT FLÓRIÁN, rendező: Aurel Baranga, bemutató: 1966. VI. 23.

    Moș Florică Predoiu - Paul Everac: Véletlen találkozások, rendeză: Gergely Géza, bemutató: 1966X.15.

    Kupás Tódor - CSÁVOSSY GYÖRGY - KOMZSIK ISTVÁN: A FÜL, rendező: Hunyadi András, eredeti bemutató: 1967. II. 12. – Udvarhely.

    12-es Esküdt
    - REGINALD ROSE: 12 DÜHÖS EMBER, rendező: George Teodorescu, bemutató: 1967. III. 4.

    Presbiter - SÜTŐ ANDRÁS: POMPÁS GEDEON, rendező: Harag György, bemutató: 1967. V. 5.

    Csupor Aladár - CSÍKY GERGELY: BUBORÉKOK, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1967. VIII. 1.

    Alexandru Vodă Cornea - HORIA LOVINESCU: PETRU RAREȘ, rendező: George Teodorescu, bemutató: 1967. XI. 18.

    Előadó - VÍDÁM ZENÉS MŰSOR, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1968.I.1.

    Bíró - MÓRICZ ZSIGMOND: LUDAS MATYI, rendező: Gergely Géza, bemutató: 1968. IV. 6.

    Jámbor - MÉHES GYÖRGY: MI, FÉRFIAK, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1968. IV. 21.

    Várkapus - WILLIAM SHAKESPEARE: MACBETH, rendező: Harag György, bemutató: 1969. V. 10.

    Király - SZEKERNYÉS LÁSZLÓ: TRÓN ALATT A KIRÁLY,  rendező: Tanai Bella, ősbemutató: 1969. XI. 14.

    Redbrook  - G.B. SHAW: BRASSBOUND KAPITÁNY MEGTÉRÉSE, rendező: Anatol Constantin, országos bemutató: 1970. IV. 3.

    Ianache - ALEXANDRU KIRIȚESCU: DARÁZSFÉSZEK, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1970. VI. 12.

    Mr. Dumby - OSCAR WILDE: LADY WINDERMERE LEGYEZŐJE, rendező: Anatol Constantin, bemutató: 1971. I. 15.

    Dumitru - CAMIL PETRESCU: SZELLEMEK TÁNCA, rendező: Emil Mandric m.v.,
    bemutató: 1971. X. 6.

    Csombor Mihály - SZABÓ LAJOS: MENTSÉG, rendező: Harag György, bemutató: 1971.XI.10.

    Mérimé Scott - KARINTHY FRIGYES: SZABÁLYOS LÉLEKTANI DRÁMA (KABARÉ), rendező: Anatol Constantin,  bemutató: 1971. XII. 31.

    Ápoló – TEKNŐSBÉKA VAGY KI AZ ŐRÜLT A CSÁRDÁBAN?, rendező: Hunyadi András,  bemutató: 1971. XII. 31.

    Nagyapa - PETRU VINTILĂ: AZ ÁLMOK HÁZA, rendező: Harag György, bemutató: 1972.XII.30.

    Jean-Jaques Bouton, Moliere Inasa
    - MIHAIL BULGAKOV: KÉPMUTATÓK CSELSZÖVÉSE, rendező: Dan Micu, bemutató: 1973.VI.16.

    Szalay, nyugalmazott mérnök
    - BARTA LAJOS: SZERELEM, rendező: Harag György, bemutató: 1973.XII.13.

    Doktor - MIRCEA ŞTEFĂNESCU: A KIS POKOL, rendező: Anatol Constantin, bemutató: 1974.IV.18.

    Anton - AUREL BARANGA: SZICILIAI VÉDELEM, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1974.XI.29.

    III. Polgár - II. Udvaronc - Sansculotte- MADÁCH IMRE: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA, rendező: Harag György, bemutató: 1975. I. 17.

    Atyus - MÓRICZ ZSIGMOND: KISMADÁR, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1975. IV. 11.

    Ferapont - A. P. CSEHOV: HÁROM NŐVÉR, rendező: Anatol Constantin, bemutató: 1975. X. 10.

    Janache - ALEXNDRU KHIRIȚESCU: DARÁZSFÉSZEK (B. KŐSZEGI MARGIT érdemes művész ÉLŐADÓESTJE), a műsort összeállította: Lohinszky Loránd, bemutató: 1975. XII. 11.

    Vézinet - E. LABICHE és MARC-MICHEL: OLASZ SZALMAKALAP, rendező: Anatol Constantin, bemutató: 1976. I. 30.

    Gratiano - WILLIAM SHAKESPEARE: OTHELLO, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1976. V. 7.

    Arghir - PAUL IOACHIM: NEM VAGYUNK ANGYALOK, rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1976. VII. 2.

    Giuseppe Givola, virágkereskedő
    - BERTOLT BRECHT: ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURO UIT!,  rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1976. XI. 19.

    Forintos bácsi - SZABÓ LAJOS: HŰSÉG, rendező: Tompa Miklós, bemutató: 1977. I. 28.

    Peter Shirley
    - G. B. SHAW: BARBARA ŐRNAGY, rendező: Anatol Constantin, bemutató: 1977. VII. 3.

    Főinkvizitor - FRIEDRICH SCHILLER: DON CARLOS, rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1977. XII. 30.

    Blagoje - BRANISZLAV NUSICS: DR. PEPIKE, rendező: Hunyadi András,
    bemutató: 1978. III. 31.

    Ciontea - THEODOR MANESCU: A SZEMTANÚ, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1978.X.13.

    Sylvester, titoknok - KRÚDY GYULA A VÖRÖS POSTAKOCSI, rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1979.IV.06.

    Langada -TUDOR MUȘATESCU: A SZÉLKAKAS (Escu), rendező: Hunyadi András, bemutató: 1979.VI.30.

    Gogu - TEODOR MAZILIU: BALGÁK A HOLDFÉNYBEN,  rendező: Kincses Elemér, bemutató előadás: 1979.IX.21.

    Gloster gróf  -WILLIAM SHAKESPEARE: LEAR KIRÁLY,  rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1980.I.16.

    Durbints Pál, esküdt - GÁRDONYI GÉZA: A BOR, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1980.V.11.

    Elnök - CSÁVOSSY GYÖRGY: ÉV VÉGI NÉGYKEZES, Rendező: Hunyadi András, Bemutató: 1981.I.30.

    Báró Bánffy Dániel, fűrésztelep tulajdonos - HAJDÚ GYŐZŐ: VAN ILYEN SZERELEM, rendező: Kovács Levente m.v., bemutató: 1981.V.10.

    Simon bán - KATONA JÓZSEF: BÁNK BÁN, rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1981.VI.5.

    Dandanache - I.L. CARAGIALE: ELVESZETT LEVÉL, rendező: Dan Alecsandrescu, bemutató: 1981.XII.18.

    Bagaméri - MÉHES GYÖRGY: DUPLA KANYAR, rendező: Hunyadi András,  bemutató: 1982.III.5.

    De La Fontaine
    - SÜTŐ ANDRÁS: CSILLAG A MÁGLYÁN,  rendező: Seprődi Kiss Attila, bemutató: 1982.V.28.

    Csoma Bálint, napidíjas írnok - CSIKY GERGELY: CIFRA NYOMORÚSÁG, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1982.X.22.

    Candy -JOHN STEINBECK: EGEREK ÉS EMBEREK, rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1983.IV.7.

    Poloskai - MÉHES GYÖRGY: EGY ROPPANT KÉNYES ÜGY, rendező: Hunyadi András, ősbemutató: 1983.XII.16.

    Előadó - xxx AZ EMLÉKEK KÁVÉHÁZA, összeállította és rendezte: Kovács Levente, bemutató: 1983.XII.28.

    Bolygó  - BRÓDY SÁNDOR: A DADA, rendező: Hunyadi András,  bemutató: 1984.IV.13.

    Fogadós - HORIA LOVINESCU: MI LESZ VELÜNK REGGELIG?,  rendező: Dan Alecsandrescu,  bemutató: 1984.VIII.15.

    Malvolio - WILLIAM SHAKESPEARE: VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK, rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1985.VII.26.

    Tánczos úr, a lakóbizottság alelnöke
    - ION BĂIEȘU: A LÁBTÖRLŐ, rendező: Mircea Cornişteanu m.v., bemutató: 1986.III.16.

    Forlipopoli, őrgróf -CARLO GOLDONI: A FOGADÓSNÉ, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1987.II.18.

    Gardner - G.B. SHAW: WARRENNÉ MESTERSÉGE, rendező: Dan Alecsandrescu, bemutató: 1987.V.30.

    Szárnyay, földbirtokos - SZIGLIGETI EDE – MÓRICZ ZSIGMOND: A CSIKÓS, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1987.XI.20.

    Vasilică, súgó - AUREL BARANGA: JELMEZBEN, rendező: Hunyadi András, bemutató: 1988.III.18.

    Előadó – xxx: MI VAN A PADLÁSON , összeállította és rendezte: Kovács Levente m.v., bemutató: 1989.II.10.

    Mihail Ivanov Kosztiljov, az éjjeli menedékhely tulajdonosa - MAKSZIM GORKIJ: ÉJJELI MENEDÉKHELY, rendező: Kincses Elemér, bemutató: 1989.III.03.


    Filmszerepei:

    Boróka Mihály - FORRÓ VIZET A KOPASZRA! (1972), rendező: Bacsó Péter

    Călugărul Macarie - BUZDUGANUL CU TREI PECEŢI (1977), rendező: Constantin Vaeni

    Szereplő - A MÉNESGAZDA (1978), rendező: Kovács András

     

    Kurátor: Gáspárik Attila 

    Összeállította: Ferencz Éva  

    Számítógépes feldolgozás: Szikszai R. Katalin 

    Az oldalon található szöveg és fényképek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontjának tulajdona és ezáltal szerzői jog védi.  A színház leveltára szívesen fogad bármi információt a Székely Színház társulatának néhai művészeiről (fényképek, műsorfüzetek, plakátok stb.). 

    Elérhetőség: leveltar@nemzetiszinhaz.ro

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    • Gyarmati István

    Havi műsor

    Augusztus - 2019
    V H K S C P S
      01 02 03
    04 05 06 07 08 09 10
    11 12 13 14 15 16 17
    18 19 20 21 23 24
    25 26 27 28 29 30 31
    Gyarmati István

    Teatrul Național Târgu-Mureș
    este o instituție subordonată
    Ministerului Culturii și Identităţii Naţionale

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
    fenntartója a
    Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma